Szervezeti rendszer bemutatása
A projekt irányítására nyolctagú Irányító Testületet választott a konzorcium, ami azóta is rendszeresen ülésezik, és dönt a projekt menetét érintő szakmai, pénzügyi és adminisztratív ügyekben.
Az Irányító Testület tagjai más-más intézmények vezetői, gazdaságtudományi professzorai az ország egész területéről, biztosítva ezzel a lehető legnagyobb elfogadottságot.
A szakmai munkát a szintén közösen választott munkabizottságok koordinálják. Hét munkabizottság alakult, egy az alapszakok egységes és közös moduljaihoz, és hat az alapszakok saját szakmai moduljaihoz csatlakozva. A munkabizottságok szintén rendszeresen üléseznek és döntenek a szakmai kérdésekben, az elkészült és elkészítendő szakanyagokról, szakemberek megbízásáról.
A munkabizottságok tagjai az adott szakterület országosan elismert oktatóiból kerültek ki, egy-egy bizottságban vegyes intézményekből, minél nagyobb területi és intézményi lefedettséget is biztosítva a szakmai elismertség mellett.
A projekt több állomásán megtörtént, illetve tervezzük a jövőben a külső szakemberek bevonását. Cégek vezetőinek tanácsai alapján véglegesítettünk több képzési dokumentumot, a munkaerő-piaci igények bevonása általi hatékonyságnövekedés érdekében. A későbbiekben is tervezzük gyakorlati szakemberek általi lektoráltatásokat.
A projekt menedzselését a konzorcium felkérése alapján a Budapesti Gazdasági Főiskola vállalta.
Irányító testület:
Elnöke:
Roóz József (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Tagok:
Gaál Zoltán (Veszprémi Egyetem)
Kerekes Sándor (Budapesti Corvinus Egyetem)
László Gyula (Pécsi Tudományegyetem)
Magda Sándor (Károly Róbert Főiskola)
Szabó Péter (Kodolányi János Főiskola)
Szintay István (Miskolci Egyetem)
Törzsök Éva (Szolnoki Főiskola)
Elérhetőség:
it@uzletibsc.hu
Munkabizottságok:
1. Alapozó képzés Munkabizottság:
Elnökei:
Kerékgyártó Györgyné (Budapesti Corvinus Egyetem)
László Gyula (Pécsi Tudományegyetem)
Társelnöke:
Muraközy László (Debreceni Egyetem)
Tagok:
Sándorné Kriszt Éva (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Zám Éva (Eszterházy Károly Főiskola)
Elérhetőség:
erzsebet.kerekgyarto@uni-corvinus.hu
laszlo@ktk.pte.hu
2. Gazdálkodás - Menedzsment Munkabizottság
Elnökei:
Dobák Miklós (Budapesti Corvinus Egyetem)
Szintay István (Miskolci Egyetem)
Társelnökei:
Láczay Magdolna (Nyíregyházi Főiskola)
Antal János (Általános Vállalkozási Főiskola)
Tagok:
Szennyesy Judit (Modern Üzleti Tudományok Főiskolája)
Szegedi Krisztina (Miskolci Egyetem)
Farkas Ferenc (Pécsi Tudományegyetem)
Elérhetőség:
miklos.dobak@uni-corvinus.hu
szintay@chello.hu
3. Nemzetközi gazdálkodás Munkabizottság
Elnöke:
Török Ádám (Veszprémi Egyetem)
Társelnöke:
Marinovich Endre (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Tagok:
Rechnitzer János (Széchenyi István Egyetem)
Lőrinczné Istvánffy Hajna (Veszprémi Egyetem)
Iványi Károly (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Erdey László (Debreceni Egyetem)
Elérhetőség:
marinovich.endre@kkfk.bgf.hu
4. Pénzügy - Számvitel Munkabizottság
Elnöke:
Bánfi Tamás (Budapesti Corvinus Egyetem)
Társelnöke:
Sztanó Imre (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Tagok:
Belyácz Iván (Pécsi Tudományegyetem)
Lukács János (Budapesti Corvinus Egyetem)
Helgertné Szabó Ilona (Károly Róbert Főiskola)
Borgula Ilona (Tessedik Sámuel Főiskola)
Elérhetőség:
tamas.banfi@uni-corvinus.hu
5. Marketing és Kereskedelem Munkabizottság
Elnöke:
Piskóti István (Miskolci Egyetem)
Társelnökei:
Medvéné Szabad Katalin (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Kandikó József (Modern Üzleti Tudományok Főiskolája)
Tagok:
Bauer András (Budapesti Corvinus Egyetem)
Józsa László (Kodolányi János Főiskola)
Lehota József (Szent István Egyetem)
Elérhetőség:
piskoti@uni-miskolc.hu
6. Turizmus Munkabizottság
Elnöke:
Magda Sándor (Károly Róbert Főiskola)
Társelnökei:
Lengyel Márton (Heller Farkas Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások
Főiskolája)
Jancsik András (Veszprémi Egyetem)
Tagok:
Csizmadia László (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Vizi István (Kodolányi János Főiskola)
Elérhetőség:
smagda@karolyrobert.hu
7. Emberi erőforrás Munkabizottság
Megbízott elnöke:
Roóz József (Budapesti Gazdasági Főiskola)
Tagok:
Nemes Ferenc (Szent István Egyetem)
Szabó Lajos (Veszprémi Egyetem)
Radó András (Károly Róbert Főiskola)
Elérhetőség:
kovari@uni-corvinus.hu
Projektmenedzsment
Dr. Roóz József
Projektigazgató
Rooz.jozsef@bgf.hu
- Nyilvánosság tájékoztatása, kapcsolattartás a külső érintettekkel, a projekt képviselete
- Kapcsolattartás a konzorcium vezetőivel
Dr. Sztanó Imre
Szakmai vezető
Sztano.imre@bgf.hu
- Munkabizottságok munkájának koordinálása
- Projekt szakmai előrehaladásának nyomon követése
- A projekt harmonizálása a bolognai folyamatokhoz
- Irányító testület üléseinek szakmai vezetése
Sándorné dr. Kriszt Éva
Projektigazgató-helyettes
Kriszt.eva@bgf.hu
- Projekt adminisztratív lebonyolításának irányítása
- Az elvégzendő feladatok kiosztása
- Konzorcium munkájának koordinálása
Nagy Géza Antal
Pénzügyi vezető
Nagy.geza@bgf.hu
- Konzorciumi tagok pénzügyi munkájának irányítása
- Pénzügyi beszámolók ellenjegyzése
- Utalványozás rendjének kialakítása
- Alvállalkozói szerződések ellenőrzése
Falusi Károlyné
Pénzügyi vezető-helyettes
Falusi.karolyne@bgf.hu
- Pénzügyi beszámolók összeállítása
- Projekt pénzügyi lebonyolításának irányítása
- Pályázat és projekt-lebonyolítási feltételek, szabályok követése, munka szabályszerűségének biztosítása
Szabó Mihály Péter
Projektmenedzser
Szabo.mihaly.peter@bgf.hu,
info@uzletibsc.hu
- Projekt koordinálása
- Szerződések elkészítése
- Kapcsolattartás a konzorciumi tagokkal, a konzorciumi partnerek munkájának koordinálása
- Projektdokumentáció vezetése
Konzorciumi tagok
- Budapesti
Gazdasági Főiskola
1149 Budapest, Buzogány u. 11-13. - Általános
Vállalkozási Főiskola
1114 Budapest, Villányi út 11-13. - Berzsenyi Dániel
Főiskola
9700 Szombathely, Károlyi Gáspár tér 4. - Budapesti
Kommunikációs Főiskola
1148 Budapest, Nagy Lajos király útja 1-9. - Budapesti
Corvinus Egyetem
1093 Budapest, Fővám tér 8. - Budapesti
Műszaki és Gazdaságtudományi
Egyetem
1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3. - Budapesti Műszaki
Főiskola
1034 Budapest, Doberdó u 6. - Debreceni
Egyetem
4032 Debrecen, Egyetem tér 1. - Dunaújvárosi
Főiskola
2400 Dunaúváros, Táncsics Mihály u. 1/a. - Eötvös József
Főiskola
6500 Baja, Szegedi út 2. - Eszterházy
Károly Főiskola
3300 Eger, Eszterházy tér 1. - Harsányi János
Főiskola
1135 Budapest, Szent László u. 59. - Heller Farkas
Gazdasági és Turisztikai Szolgáltatások
Főiskolája
1077 Budapest, Rózsa u. 4-6. - Kaposvári
Egyetem
7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40. - Károly
Róbert Főiskola
3200 Gyöngyös, Mátrai u. 36. - Kodolányi
János Főiskola
8000 Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59. - Miskolci
Egyetem
3515 Miskolc, Egyetemváros - Modern Üzleti
Tudományok Főiskolája
2800 Tatabánya, Stúdium tér 1. - Nemzetközi
Üzleti Főiskola
1021 Budapest, Tárogató út 2-4. - Nyíregyházi
Főiskola
4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 31/b. - Nyugat-Magyarországi
Egyetem
9400 Sopron, Bajcsy-Zs. u. 4. - Pécsi
Tudományegyetem
7622 Pécs, Rákóczi u. 80. - Széchenyi István
Egyetem
9026 Győr, Egyetem tér 1. - Szegedi
Tudományegyetem
6722 Szeged, Honvéd tér 6. - Szent István
Egyetem
2103 Gödöllő, Páter Károly u. 1. - Szolnoki Főiskola
5000 Szolnok, Ady Endre u. 9. - Tessedik Sámuel
Főiskola
5600 Békéscsaba, Bajza u. 33. - Pannon Egyetem
8200 Veszprém, Egyetem u. 10. - Zsigmond Király
Főiskola
1032 Budapest, Vályog u. 10.









Főkedvezményezett: Budapesti
Gazdasági Főiskola